2015. május 4., hétfő

Mi lett volna ha Luke a jó fiú és Lola a rossz kislány?

Sziasztok!:)
Itt van az első 'Mi lett volna ha...' rész. Emlékeztek arra a részre, amikor Luka-nak volt bulija és meghívta rá Lola-t? Aki emlékszik rá, annak ez nem igazán lesz újdonság, ugyanis ez most Luke szemszögéből lesz írva és a személyiségek változtak, na meg persze egy kicsit az alap sztori.
Remélem elnyeri a tetszéseteket! Kérlek, írjátok meg a véleményeteket, mert ha nem igazán tetszik nektek ez a fajta írás, akkor hagyni fogom ezeket a részeket.
Jó olvasást! :)
Puszi :*

# Luke
Mindig is utáltam a sulit, de egyáltalán ki az, aki szereti? Unottan vettem ki az az napi könyveimet a suli folyosóján elhelyezett szekrényemből. Ashton, aki a szekrényem mellett dülleszkedett árgus szemekkel nézte az elsős gólyák felhozatalát. És persze azokat a lányokat is megnézte, akik tavaly szende kis szűz lányok voltak, mostanra már igazi ribancokká váltak.
- Oké Luke, az idén szerzünk neked egy csajt.
Kételkedve néztem Ashton-ra, aki a legeslegkomolyabb arcát öltötte fel magára. Kitört belőlem a röhögés az arca láttán. Már ő sem tudta visszatartani a nevetést, így együtt nevettünk a suli közepén. Habár ez inkább volt siralmas, mint nevetséges. Itt vagyok 17 évesen és szánalmas vagyok. Nyáron egy buliba muszáj volt leitatnom egy csajt, majd elcipelni egy dugott helyre, hogy végre valaki elvegye a szüzességemet.
- Azt a csajt nézd. - lökött meg Ashton, mire abba hagytam a nevetést. - Biztos új lehet.
És belépett ő. Egyenes, szőke haja lobogott a szélben. A miniszoknyája minden egyes magas sarkújában tett lépés után egy kicsit felcsúszott. És a szája! Az a száj! Élénk, vörös rúzs volt a szájára kenve. Istenem! De lenyalnám róla!  Olyan magabiztosan sétált a folyosón, amilyen magabiztosan én sosem fogok. Az összes fiú őt nézte. Volt egy féltékeny barátnő, aki pofon vágta a barátját, mert meg merte nézni az új lányt.
- Hé, Luke! - lökött meg Ashton, mire feléje fordultam. - Neked bejön! - kiáltotta el magát. - Repülj rá. - suttogta összeesküvő hangon.
- Matekon találkozunk. - becsuktam a szekrényem ajtaját, majd elindultam az első órámra, ami kreatív írás volt. Elfoglaltam a megszokott helyemet a teremben, elővettem a füzetemet meg egy tollat, majd a telefonommal kezdtem babrálni. Nem volt sok barátom és nem is ismertem olyan sok mindenkit, de a telefonon és rajta lévő játékok mindig jó elfoglaltság volt.
- Haliii! - ült le mellém az új lány, nagy meglepődésemre. - Remélem, nem foglalt ez a hely? Habár, már mindegy. Már leültem. - a gyönyörű kinézetéhez egy ribanc modor társult. Mit is vártam? Sosem lesz az enyém.
- Hmm. Luke. - fordította maga felé a füzetemet, hogy lássa rajta a nevemet. - Nem vagy túl beszédes.
- Nem igazán. - feleltem halkan.
- Ha van benned egy kis pia, akkor többet beszélsz? - kérdezte, mire egy kicsit ledöbbentem. - Nyugi. - nevette el magát. - Hétvégén lesz nálam egy kis buli. Tudod, olyan most-kezdtük-el-a-sulit házi buli. Ha van kedved, akkor gyere el. - kinyitotta a füzetemet és beleírta a címét. - Hétkor kezdődik. Hozhatod a haverjaidat vagy esetleg a barátnődet.
- Nincs barátnőm. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Akkor feltétlenül ott kell lenned! Amúgy meg Lola vagyok, ha nem tudtad volna. - rám kacsintott, majd pillanatokon belül elkezdődött az óra.

***

- Jaj, te kis huncut! - jött oda hozzám Ashton.
- He? - meredtem rá értetlenül.
- Az egész iskola arról beszél, hogy Lola téged hívott meg legelsőként a hétvégi partijába. - lelkendezett, míg én a szekrényembe pakoltam be a cuccaimat.
- És?
 - És?! Menő lettél haver. - hátba veregetett, majd tovább állt.
Jó érzés volt annak a tudatában lenni, hogy Lola engem hívott meg elsőként a bulijába. Az biztos, hogy az egész évfolyam, sőt! Az egész iskola legmenőbb csaja lesz. De semmi esélyem nála. A suli hierarchiáján én alul helyezkedem el, ő pedig - már most - a dobogó legtetején, úgy, hogy még csak pár órája lett a sulink új diákja.

***

A hét minden egyes napján, Lola mindig hozzánk ült le ebédelni. Mindenki furán nézett rá, mert az ilyen jó csajok a menő lányoknál / focistáknál foglalnak helyet. Egyik haverom sem unatkozott mellette, még én sem! Igaz, csak egyszer-kétszer kapcsolódtam bele a beszélgetésbe, de a legtöbbször csak mosolyogtam. Az is feltűnt, hogy apró kis megjegyzéseket tesz mindig nekem. Például: "Hm Luke, ma igen vagányra vetted a formát!", "Bírom, ha egy srácnak van piercingja, az olyan szexi!", "Ha nem órán lennénk, tudnék veled mit kezdeni!". Ha ez még nem lett volna elég, akkor a véletlennek tettetett érintésekről ne is beszéljünk! Ha volt valami közös óránk, akkor mindig együtt mentünk arra. A válla és a karja sokszor az enyémnek súrlódott, de volt olyan is, hogy megfogta a tricepszemet és együtt vonultunk. Találkoztam irigykedő és utálkozó szempárokkal egyaránt.

***

A buliba a szokásos öltözékembe jelentem meg, ami fekete farmerből és fekete pólóból állt. Mivel üres kézzel nem mehettem, így hoztam egy üveg vodkát. Amikor oda értem a megadott címre, már javában folyt a buli. A zene dübörgése kihallatszott az utcára. Gondoltam, hogy csöngetek, de semmi értelme nem lett volna. A ház zsúfoltig volt. Átvergődtem magam a tömegen, hogy eljuthassak a konyhába. Nagy nehezen, de sikerült. Az asztalra letettem az üveg vodkát és már menni is akartam, hogy körbe nézzek egy kicsit.
- Luke! - kiáltották a nevemet, mire automatikusan a hang irányába fordultam.
Lola jött le az emeletre vezető lépcsőn. Élénk vörös ruhája a testére tapadt, így kihangsúlyozva domborulatait. Szexi volt. Oh, anyám. Keményedni kezdtem ott lent.
- Hé! - oda jött hozzám és egy öleléssel köszöntött. - Bírod a piád? - kérdezte, mikor abbahagytuk az ölelkezést.
- Úgy ahogy.
- Tökéletes! - csapta össze a két tenyerét. - Gyere.
Megfogta a kezemet és elindultunk fel a lépcsőn az emeletre, majd be a szobájába, ahol kulcsra zárta az ajtót.
- Neked nem kéne... öhm... lent lenned szórakoztatni... a... izé... a... vendégeket? - dadogtam zavaromba.
- Pia van, kaja van, zene is van. Nem kellek én külön ahhoz, hogy szórakozzanak. Én veled akarok szórakozni. - mondta komolyan a szemembe.
- Öhm...
Most azt akarja, hogy szexeljünk? De akkor miért kérdezte, hogy bírom-e a piát. Először inni akar, majd dugni. Oh, hoznom kellett volna óvszert. És mi van akkor, ha félreértettem valamit és semmi sem lesz? Mondjuk, egy ilyen lánynak csak csalódást tudnék okozni, mert nem hiszem, hogy még szűz.
- Jajj, Luke! - a két kezét a mellkasomra tette és leültett a mögöttem lévő ágyára, majd az ölembe mászott lovagló helyzetbe.
- Lola. - nyögtem és már éreztem, hogy a vágyaim szabadjára engedik magukat és már kézzel fogható bizonyítványt tudok róla felmutatni.
- Hm. Ezt már szeretem. - a csípőjével körözött, így egyre jobban súrlodott a nemi szervemhez.
Kajánul elmosolyodott és megcsókolt. A nyelve egyszerre behatolt a számba és simogatni kezdte a nyelvemet. A jó érzéstől felmordultam és mégközelebb húztam Lola-t a seggénél fogva.
- Oh, igen Luke! - harapta meg a nyakamat. - Dúgj meg! Keményem!
Fordítottam a pózunkon, így én lettem felül. Elkezdtem csókolgatni a nyakát, majd haladtam egyre lejjebb. A mellkasán, a mellén, a hasán át a combjáig jutottam, mikor halk szuszogásra lettem figyelmes. Lola elaludt. Hát ilyen az én szerencsém. Lemásztam róla, kerestem egy takarót, finomat betakargattam és kiosontam a szobájából.

***

Az ezt követő héten, a suliba az lett a nagy pletyka, hogy lefeküdtem Lola-val, mert valakik megláttak, hogy kijöttem a szobájából. Amikor Lola fülébe jutott ez a hír, nem tagadta! De vajon miért nem? Így aztán egy ideig én lettem a suli ásza, hogy "megdöntöttem" a legmenőbb csajt.
Mint kiderült később, Lola be volt szívva, ezért viselkedett a természeténél is nyomulosabban és ezért aludt el azon a bizonyos éjszakán...

5 megjegyzés:

  1. Omg
    Imádom
    Hát úgy látszik Lola lett a rossz kislány:)
    Kiváncsi vagyok mi lesz ebből*-*
    Siess a kövivel!!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Szerintem te egy kicsit félreértettél engem.
      Ezek a mi lett volna ha sztorik, nem egymás követő részek. Nem lesz ennek folytatása, csak egy másik történet.

      Törlés
  2. Sziaa! :DD
    Hah, Luke benézte! Úgy kell neki! Hülye kretén! Fúú, de meggyűlöltem.. még úgy is utálom, hogy most ő a jó fiú..:''DDD De tényleg.. megerőszakolta Lolát, csak azért, mert szerette?? Milyen idióta, beteg, undorító felfogás már ez!? Aztán meg még reménykedett az idiótája, hogy Lola visszamegy hozzá.. -.- Hülye ez?! Mégis mit hitt? Hogy majd Lola a nyakába borul, hogy "Jaaajjjj, Luke! Szeretlek! A megerőszakolás ráébresztett, hogy senki más nem kell nekem, csakis te!" hát.. nagyon elhitte. Höhh.. mekkorát vigyorogtam, mikor Lola bejelentette, hogy Christiantől vár gyereket, ááááhh.. :DD Cseppet sem sajnáltam Luke-ot. ^^
    Bocsi, hogy így szidtam Hemmingset orrba-szájba, de egyszerűen muszáj kiadjam magamból! :'DD
    Várom a következő 'Mi lett volna, ha...'-részt! ;)
    Puszi: Cassie

    VálaszTörlés
  3. Szia. Na ez nagy! :D Luke szivta. Látom, sajnos, hogy ezt rég raktad fel. Mikor jön már új rész???:( Kinyirlak ha nem hozod!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagy öröm volt a hozzászólásaidat olvasni! :) Szinte hihetetlen, hogy ennyi idő után is valaki rátalált és elolvasta :O
      Egyébként kinyírhatsz... Sajnos, ebben a blogban már nem lesznek több részek. (Csak akkor, ha nagyon unatkozom.) Már vagy fél éve egy betűt sem írtam és sajnos már a bloggerek világából is eltűntem. Ha szeretnél még tőlem olvasni, akkor ajánlom figyelmedbe a többi blogomat. Igaz, azok szerintem sem sikerültek nagyon jó, de ha ezt szeretted olvasni, akkor szerintem azokat is szeretni fogod. :)
      Puszi :*

      Törlés