2.9. fejezet

Sziasztok!:)

Kinek hogy telt a hete? Az enyém kész katasztrófa volt... Ezért is örülök annyira a hétvégének. Előre elterveztem, hogy nem fogok csinálni semmit sem.

De már csak 10 hét van hátra a suliból!! Az ofő azt mondta, hogy kb. két hetente lesz egy-egy nap szünetünk, szóval nekem nagyon gyorsan itt lesz a nyár.

Ehhez a fejezethez nem tudok mit mondani.

Remélem tetszeni fog! :)

Jó olvasást! :)

Puszi :*

# Lola

Ez a hétvégi kiruccanás anyuhoz nem volt éppen a legjobb ötlet. Egész nap csak sírtam és nem mozdultam ki a szobából. Fájt, hogy Luke ilyenre képes, amikor állítólag szeret! Fájt, ott "lent" a lábam között a durva behatolás miatt. És ami mélyen szíven ütött, az Christian volt. Most is jöttek ezek az undorító üzenetek neki. Fogalmam sincs, hogy ki ez a lány, de van egy olyan sejtésem, hogy Luke-hoz van köze, ezért nem is igazán foglalkoztam vele. A másik dolog, hogy szerintem Chris undorodik tőlem. Nem mondta, de érzem, hogy nem úgy ölel és puszil, ahogy mindig is szokott. Igaz, én is lesokkolok néha, amikor hozzám nyúl. Tudom, hogy nem tenne semmi rosszat velem, de mindig megijedek, amikor megérzem a kezét a bőrömön. Vajon elmúlik valaha ez az érzés? Gondolkodásomat a telefonom pittyegése zavarta meg. Üzenetet kaptam Luke-tól. Luke-tól? - kerekedtek el a szemeim. Honnét a fenéből szerezte meg a számomat? Mindegy is...

"Kedden, suli után gyere erre a címre: Stokes Hill Rd Street. Ha nem vagy ott, nagyon megjárod."

Nem vagyok hülye! Tudom, hogyha nem teszem, amit mondd, akkor újra nagy fájdalomban lesz részem. De hogyan mondjam el ezt Christian-nek? Egyáltalán elmondjam?

***

- Lola! Várj! - hallottam meg Christian hangját magam mögül, amikor az egyetem folyosóján sétáltam.

- Szia. - köszöntöttem neki mosolyogva és gyors csókot leheltem az ajkaira.

- Végeztél? - kérdezte.

- Ühüm. Te?

- Úgy gondoltam, hogy kihagyom az utolsó órát és elmehetnénk valahová kajálni.

- Ühm... - haraptam be az alsó ajkamat. Na, most mit mondjak? Hazudjak a szemébe? Nincs más lehetőségem. - Már más programom van, majd máskor. - arcon pusziltam és elsiettem még mielőtt kérdezősködni kezdene.

Még nem igazán ismerem annyira Darwin városát, ezért a telefonom GPS-e által jutottam el az üzenetben megadott helyre.  Az utcában két vendéglő volt egymás mellett és az emberek csak úgy nyüzsögtek. Oké, ebből talán nem lesz gond. Nyilvános helyen leszünk, így nem bánthat. A távolabbi étterem előtt láttam meg Luke-ot, miközben a telefonján pötyögött. Az évek során nem igazán változott külsőleg, de belsőleg nagyon is! Vagy lehet, hogy én nem ismertem meg elég jó akkoriban a belső énjét.

- Szia. - köszöntöttem neki mikor odaértem.

- Hali. - vetette oda lazán.

- Itt vagyok. - mivel nem szólt és csak úgy álltunk, mondanom kellett valamit.

- Azt látom. - tetőtől talpig végig mért, mire elvörösödtem. - Egyedül kellett volna jönnöd.

- Egyedül is jöttem. - összezavarodtam.

- Aha. Akkor mit keres itt a pasid? - dünnyögte.

Nem értettem, hogy most mi a helyzet. Hátra néztem, mert Luke oda bökött az állával. Tényleg itt volt Christian. De, hogy kerül ide? Követett? Úristen! Ebből balhé lesz. Határozott léptekkel jött felénk.

- Mit keresel itt Lola? - támadott le, mikor a körünkbe ért.

- Te követtél? - csak ennyit bírtam kinyögni. Lesokkoltam.

- Megmondtam neked, hogy ha még egyszer a közelébe mész, szétverlek. - fordult Luke-hoz.

- Csak nyugodtan.

Hogy lehet Luke ilyen laza? Christian szemei szikrákat szórtak és már indult is Luke felé.

- Állj. - álltam közéjük és Chris mellkasára tettem a kezemet, hogy megálljon.

- Lola, engedj! Egyáltalán mit keresel itt? Megerőszakolt és még képes vagy vele találkozni? - megfogta a kezeimet és meg is szorította.

- Lehet, hogy megint megerőszakol, mert te ide jöttél. - suttogtam.

- Állj félre. - lökött el magától. - Te pedig! - rontott oda Luke-hoz.

Chris felemelte az öklét és már készült is behúzni egyet a-kis-hú-gyere-csak-te-csicska ábrázatú szöszinek. Chris karja lendült, de Luke elhajolt az ütés elől, majd pillanatokon belül két magas és izmos férfi jelent meg a semmiből és lefogták Christian-t.

- Engedjetek! - harsogta és rázni kezdte magát, hogy kiszabaduljon.

- Tudjátok mi a dolgotok! - szólt Luke a két férfinak.

- Igenis főnök! - ezzel elhurcolták Chris-t és beültették egy sötétített ablakú nagy kocsiba.

- Azonnal engedd őt el! - kiabáltam el magam.

Luke lazán a vendéglő ajtajához ment és kinyitotta.

- Hölgyem. - mutatta a kezével, hogy fáradjak be az épületbe.

Még egyszer a kocsi után néztem, de már nem láttam, mert kikerült a látó körömből. Remélem semmi baja nem esik Christian-nek. Ahj! Mi a fenéért kellett neki utánam jönni??? Vettem egy mély levegőt és bementem az étterembe.

Egy pincér sietett oda elénk, majd elkísért minket az asztalunkhoz, mert Luke előre foglaltatott. Jesszus! Ennyire biztos volt benne, hogy eljövök? Leültünk az asztalhoz és megkaptuk az étlapot. Bele sem néztem, egyszerre féltettem.

- Már is választottál? - kérdezte Luke nyugodtan miközben az állát dörzsölte. Biztos azon gondolkozott, hogy mit rendeljen.

- Nem! - feleltem határozattan.

- És miért nem? Azt szeretnéd, hogy rendeljek helyetted? - szakította el a tekintetét az étlapról.

- Nem vagyok éhes, hányingerem van.

- Hm. Ugye tudod, hogy most minden rajtad múlik? - intett a pincérnek, aki már sietett is hozzánk. - Gyömbéres pulykával töltött paprikát kérnénk mézes ananászraguval. - mondta monoton hangon a pincérnek. - És két pohár Sauvignon Blanc-t legyen szíves. - tátott szájjal bámultam, amikor leadta a rendelést. Mikor lett ilyen...ilyen... kifinomult?

- Hogy értetted az, hogy minden rajtam múlik? - kérdeztem, amikor újra észhez tértem.

- Úgy, hogy most jelenleg nem csinálnak semmit sem a kis barátoddal, de egy telefonhívásomba kerül és úgy összeverik, hogy még a nevére sem fog emlékezni. De ha jó kislány leszel és azt csinálod, amit mondok, akkor szabadon távozhat sérülések nélkül. Rajtad múlik! Ha jó leszel, nem lesz semmi baja. De ha rossz! Hát... Áshatod a sírját.

- Én inkább a te sírodat ásnám. - sziszegtem, mire gúnyosan elmosolyodott és a zsebéből elővette a telefonját és az asztalra rakta.

- Lola... Lola... Hát te semmit nem értesz? Csak annyit kell tennem, hogy felnyitom a telefon zárát. - bepötyögte a kódját, de mivel fejtetőn volt nekem a telefon így nem igazán láttam a számokat. - Belemegyek a telefonkönyvbe. - csinálta amit mondott. - Megkeresem a Joe nevét... oh! És látod itt ezt a zöld részt? - mutatta fel nekem a telefonját. - Csak annyit kell tennem, hogy rányomok... - közelített a zöld szín felé az ujjával. Megijedtem.

- Ne! - kiáltottam fel, mire mindenki a mi asztalunkhoz fordult és Luke félbehagyta az elkezdett mozdulatát. - Sajnálom. - motyogtam.

- Hogy mi? Nem hallottam. - játszotta a hülyét.

- Sajnálom oké? Sajnálom, hogy azt mondtam amit. Csak ne bántsd!