2014. szeptember 26., péntek

11. fejezet +18

Halihó kedves olvasóim!:)
Kinek mi terve van hétvégére? Én úgy gondoltam, hogy megírok még egy fejezetet, ami már a 21-dik lenne. Sajnos vagy nem sajnos, de ez még csak a 11-dik fejezet, ami +18-as rész. Kérek mindenkit, hogy a saját felelősségére olvassa!
Ha valaki a felnőtt tartalom miatt nem olvassa el, nem veszít olyan sokat, így is követni tudja, majd az eseményeket.
Jó olvasást és el ne felejtsetek kommizni! :) :) :)



(zene)
# Luke
Az életem során sokszor mondák már, vagy a szemembe vagy a hátam mögött, hogy rossz ember vagyok. Nem tagadom! Nekem nem adott meg az a csodálatos gyerek kor, ami másoknak. Anyám elhagyott minket egy pénzesebb férfi miatt. Itt maradtam apámmal és két másik fiútestvéremmel. Anyu újból férjhez ment, de nem szerelemből. Apám a szomorúságát italba és szerencsejátékokba fojtotta. Kezeltetni kellett. Bevonult az elvonóra, ahol kiderült, hogy meghalt az anyja - vagyis a mamám -, aki jókora pénzösszeget hagyott ránk. Amikor ez kitudódott, az elvonón egy csinos kis hölgyike – aki apu lánya is lehetne – elkezdett flörtölgetni apámmal, majd rá pár hónapra ők is összeházasodtak és összeköltöztek. A szerelem mindenkit elvakít. Ezért viselkedek minden lánnyal ugyanúgy. Flegmázok velük, ami bejönnek nekik, beszélgetünk, iszogatunk, majd valamelyikünk ágyában kötünk ki és itt véget is ér a mese. Vagy még jó párszor találkozunk, hogy kielégítsük a vágyainkat. Nem akarok szerelmes lenni, mert tudom, mi lenne a következménye. Láttam, hogy hogyan viselkedik apu és a mostohaapám, ha szerelmesek. Lola-t is csak ki akartam használni, de nem volt rá szükségem. Most itt van Becca. Ma egy éjszaka vele és megszerezzük Mr. Big-tól a csomagot.

Az estére egy fekete csőnadrágot, minek a két térdén volt egy-egy lyuk, egy fekete NIRVANA feliratú pólót, fekete cipőt és bőrdzsekit vettem fel. Senki sem kérdezte meg, hogy hova készülők este tízkor. Bepattantam az autóba és Becca lakása felé vettem az irányt. Hogy ne unatkozzak bekapcsoltam a rádiót. Lola kedvenc száma ment Bruno Mars-tól a Grenade.
- Hát rádió, ha azt hiszed, hogy emiatt rosszul érzem magam, akkor nagyon is tévedtél. – mondtam ki hangosan, amit gondoltam.

Egy kis idő elteltével már az adott címen voltam. Kiszálltam az autóból és az ajtó felé vettem az irányt. Séta közben a farmer zsebemhez nyúltam, hogy még egyszer biztos legyek benn, hogy van nálam óvszer. Megálltam az ajtónál és kopogtattam. Becca nyitott ajtót, selyem köntösben. Kikerekedett szemekkel és tátott szájjal mértem végig. Tekintetemet végig vezettem kerek, feszes mellén, a tökéletes alakján és a szép lábain, majd újra a szemébe néztem. Nyelvével megnyalta az ajkait, ami engem még jobban beindított. Átléptem a küszöböt és egyből letámadtam ajkait. Durván a falhoz nyomtam, megmarkoltam a fenekét, mire belenyögött a csókunkba, majd kezeimet a combja alá téve felemeltem és elindultam vele a szobájába. Ott lefektettem az ágyra és rögtön a nyakának estem, erősen megszívtam, mire ajkai szétváltak és egy hangos nyögés futott ki a száján. Fogsz te még ennél jobban nyögni. – gondoltam magamban. Felgyűrte a pólóm alját, mire én készségesen kibújtam belőle. Fordított a helyzetünkön, így ő volt felül. Kibújtattam a köntöséből és elém tárult az egész teste, mit egy fekete csipkés melltartó és egy falatnyi tanga takart. Egy csókot lehelt a számra, majd áttért a nyakamra, ahol egy kissé megharapott, mire én belemarkoltam a seggébe. Haladott lefele, végig csókolta a felsőtestemet és már az övemet csatolta, majd lehúzta a nadrágomat. Boxeren keresztül kezdett simogatni, ami igen felbaszta az agyamat. Nem szeretem, ha játszadoznak velem.
- Igyekezz! – szóltam rá erőteljesen.
Felkuncogott, majd megszabadított az alsónadrágomtól is. Egyből a bekapta a lüktető férfiasságomat, aminek a következtében egy jóleső nyögés hagyta el a számat. A fejét egyre gyorsabban és gyorsabban kezdte el mozgatni.
- Ahhh, de jó vagy bébi. – nyögtem és már lassan közel voltam a csúcshoz.
Mikor már nagyon közel voltam, abbahagyta és kicsúsztatta szájából a farkamat. Morogtam egy kicsit, majd erőt vettem magamon és alám parancsoltam. Csókolni kezdtem, majd megharaptam az alsó ajkát, fogaim közé véve egy kicsit meg is haraptam. Elszakadtam tőle, hogy felgörgessem magamra az óvszert, de megállított.
- Nem kell, gyógyszert szedek.
- Van pár dugó pajtársad, mi? – vigyorodtam el.
- Hát… Nem panaszkodom.
Futócsók után térdre állítottam, rácsaptam a fenekére és keményen belé hatoltam. Felsikított, majd erősen tolni kezdtem. Csípője folyamatosan mozgott. Kezeimet előröl a csiklójához vezettem és izgatni kezdtem, hogy még nagyobb legyen az öröme. Hirtelen kicsusszantam belőle, gyorsan hanyatt fordítottam és újra belé hatoltam. Eszeveszett tempóban löktem, a lábait a derekam köré fonta és körmeit a hátamba mélyesztette, mitől felszisszentem.
- Nyögd a nevem, ha elmész. – ziháltam és mélyebben löktem.
- Ah, Lu…Lu…Luke. – sikította, hogy a csúcsra ért.
Kihúzódtam belőle, mert nem akartam belé élvezni, ezért elkezdtem magamnak verni, majd egy hangos nyögés keretében a hasára élveztem.
Fáradtan dőltem mellé az ágyba, hogy egy kicsit pihenhessek.
- Hát…ez…ez… - Becca még mindig ziháltan beszélt. – Ez kibaszott jó volt.
- Az. – csak ennyit tudtam kinyögni, majd felkeltem és öltözködni kezdtem.
- Holnap este megszerezzük azt a csomagot. Rendben?
- Aha.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése