2014. augusztus 10., vasárnap

1. fejezet



Halihóóó!!!  
OMG! O.o El sem hiszem, hogy ti milyen fantasztikusak vagytok!!! 4 feliratkozó és még csak a prólogust tettem fel!!! 
Remélem az első fejezet is elnyeri a tetszéseteket. Ez a blog egy kicsit más, mint amit megszokhattatok tőlem, de miért is ne? Mindig ki kell próbálni valami újat!
A kommit és a pipát el ne felejtsétek! Jó olvasást! Puszi :***


 # Lola
Luke Hemmings. Már a tanév kezdete óta csak is ez az egy név jár a fejemben. Már az első nap, mikor belépett az iskola kapuin, lányok ezrei figyelték mozzanatait, velem együtt. Szőke haja, mely az ég felé egyenesedett és csodálatos tengerkék szeme minden lányt elvarázsolt, sőt még néhány fiút is. Száján lévő patkó piercing még rossz fiúsabbá tette kinézetét.

A pletykák sem hazudtolták meg magukat. Már vagy ez a negyedik iskola, amelyikbe a három gimnazista évei alatt járt, mert minden honnét elbocsájtották rossz magaviselete alatt. Az legutóbbi iskoláját, azért hagyta ott, mert viszonya volt a magyar tanárnőjével.

És, hogy ki vagyok én? Mondhatnám, hogy a suli legnépszerűbb lánya, de akkor hatalmasat hazudnék. Én, Lola Roberts csak egy átlagos gimnazista lány vagyok, aki tini problémákkal küzd. Tizenhét éves vagyok és még sosem volt egyetlen fiú sem. A legjobb barátnőimnek, Kate-nek már van egy komoly kapcsolata, Zoé-nak pedig alakulóban van valami egy fiúval.
- Ne feledd Lola, az idén mindenképpen be kell pasiznod. – mondta határozottan Kate, miközben a szekrénybe pakoltuk be a tancuccainkat.
- Tavaly is ezt mondtad. – válaszoltam unottan. – Ha emlékeznél, akkor tudnád, hogy egyik fiú sem tetszik az iskolából.
- Na és ő? – bökte meg az oldalamat, majd én is arra fordítottam a fejemet, amerre ő.
És ott volt ő. Luke. Ahogy végig vonult a folyosón minden szempár rászegeződött. A táskája a lazán lógott a vállán, kezeit a fekete farmer nadrágjába bújtatta, aminek a színe pont passzol fekete bőrdzsekijéhez és a kék pólójához. A sötét ruházata kiemelte a világoskék szemét. Még én is tátott szájjal néztem, ahogy elvonul mellettünk.
- Igazi álom pasi. – jegyezte meg barátnőm.
- Kicsoda? – jött oda hozzánk Kate barátja, Alex.
- Luke. Luke Hemmings. – válaszoltam kérdésére, miután abbahagyta a csók csatát barátnőjével.
- Együtt járok vele matekra. Nem valami észkombájn. – jegyezte meg lenézően.

Pár pillanat múlva becsöngettek és mentünk az óránkra. Már javában folyt a kreatív írás óra, mikor kopogtattak az ajtón és a tanár betessékelte a kint álló személyt.
- Új diák! – szólt hozzá a tanár. – Először még elnéztem, hogy későn vette fel ezt a tantárgyat, de hogy az legelső óráján már elkésett… C-c-c-c…  - rázogatta a fejét Mr. Little. – Üljön le és alkosson valamit óra végéig, addig eldöntöm a büntetését.

Mint mindig, most is ő volt a középpontban. A helyiségben mindenki őt figyelte, hogy, hogyan vonul végig az osztálytermen. Az előttem lévő, üres padban foglalt helyet, majd egy ’hello csajszi’ megjegyzést küldött a mellette ülő lánynak. Először még azt gondoltam volna, hogy milyen szánalmas, de aztán rájöttem, hogy nekem is csorogna a nyálam, ha kapnék tőle, egy ’hello csajszi’-t.

Az órai feladat az volt, hogy a nyári élményeinkről kellett írni egy, egy oldal terjedelmű fogalmazást. Mikor végeztem kivittem a tanárnak. Igaz, pár lépés volt csak a tanári asztalig, de éreztem magamon Luke égető pillantásait. Mivel nem vagyok igazán megelégedve magammal, így inkább szégyent éreztem és zavarba jöttem, minthogy dicsőséget. Lehajtott fejjel kullogtam vissza az asztalomhoz, miközben a szemem sarkából Luke-ot figyeltem, ahogy szemeivel végig mér. Gyors leültem a székre és egy újabb lapot vettem elő, hogy firkálgassak az óra további részébe.
- Pfffuuu te! – Luke hátrafordult hozzám. – Olyan segged van, hogy még én… - nem tudta befejezni a mondatát, mert a tanár rászólt.
A szívem majd’ kiugrotta a helyéről. Soha senki nem mondott még nekem ilyeneket. Ezt most komolyan is gondolhatta vagy csak gúnyolódott, hogy nem vagyok Ms. Tökély? Gondolataimat inkább a művészi rajzomra tereltem, ami nem állt másból, mint egy napocskából és valami virághoz nem hasonlítható alakból.
- Legközelebb, ha szeretnél egy autogramot, akkor nyugodtan szólj. – hallottam meg egy hangot a fejem fölött.
Felnéztem és Luke gyönyörű kék szemeivel találtam magam szemben. Nem értettem, hogy ezt miért is mondta, ezért magasba szökő szemöldökkel méregettem, mire elnevette magát.
- Mi olyan nevetséges? – kérdeztem és már kezdtem egy kicsit bosszús lenni.

1 megjegyzés: